2010. április 8., csütörtök

Bulémia


Bulémia:A bulémiások szakadatlanul csak az evésre, s ezzel egyidejűleg a kalóriafelvétel elkerülésére gondolnak. Ebben két tényező játszik szerepet, melyek egyben az érintettek lelki szükségleteit jelentik. A roham menekülés az egyedüllét, a stressz, az elnyomottságérzés, az unalom, a belső űr, a düh és a szomorúság elől. A mohó zabálások azt az igényt elégítik ki, hogy az ember magával jót tegyen, s közben gondolatait elterelje lelki nyomorúságáról. A bulémiás betegek rendszerint csúnyának tartják magukat és kisebbségi érzésben szenvednek. Közülük az átlagosnál többen, még gyermekkorban szexuális zaklatások áldozatai lettek. Számukra lehetetlen belenyugodni abba, hogy az evés terén olykor-olykor kirúgjanak a hámból. A táplálékot újra ki kell adni! A bulimia, ellen-tétben az anorexiával (kóros lesoványodás) nem közvetlenül életveszélyes, azonban a szervezetet érintő súlyos mellékhatásokkal járhat. A szervezet ionháztartása felborul az állandó hányás és hasmenés miatt, ami szívritmuszavarhoz, sőt még szívmegálláshoz is vezethet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése